A Rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskolában 2024. december 20-án, pénteken 10 órakor került sor a hagyományosan megrendezésre kerülő karácsonyi műsor megtartására. Iskolánk tanulói 16 órakor a községi Faluházban is megismételték az előadást.


 Ábel Hanna elszavalta Ady Endre: Karácsony című versét. A felkészítő tanár Tóthné Szecskó Ildikó volt.

Az 5. osztályos Drimusz Tibor, Gaál Arián, Jelenfi Gellért Csaba, Katona Kálmán, Koncsik Zoé, Kozák Martin István, Nagy Nóra Andrea, Szántó Dorina és Szőke Zsombor Bence előadta Max Lucado: Értékes vagy című történetének általam színpadra átírt változatát. A zenék kiválasztásában részt vett Farkas-Tóth Vanda kolléganőm is.

A 3. osztályos Czucz Csaba Frigyes, Markót Zsombor, Nagy Rebeka Ráhel, Riskó Áron, Varga Hedvig és Varga Leonárd látványos, vidám táncukkal igazi téli hangulatot varázsoltak. A felkészítő tanár Virágh-Molnár Zsuzsa volt.

Az iskola énekkara, a tanulók és a pedagógusok közösen énekelték el Farkasházi Réka és a Tintanyúl: Igazi karácsony – Angyalok című dalát élő zenei kísérettel. Zongorán kísért: Domokiné Dékány Dóra tanárnő, hegedűn kísért: Gyurics György kollégánk. A gyerekeket felkészítő tanár Farkas-Tóth Vanda volt.

Délután a Faluházban megismétlődött a program. A 16 órakor kezdődő műsorban a zeneiskolai előadásban volt változás:

  1. Riskó Áron – We wish you a merry Christmas (angol karácsonyi ének),
  2. Mengyi Alíz – John Thompson: God Rest Ye Merry Gentleman,
  3. Varga Hedvig – Két karácsonyi gyermekdal: Hóembernek se keze, se lába…, Hull a hó, hull a hó…,
  4. Mengyi Alíz és Papp Emma – Andrea Bocelli: The greatest gift (négykezes) hangzott el.

    A gyerekek kitartó lelkesedésükkel, szorgalmas gyakorlással, kreatív ötleteikkel járultak hozzá a sikeres előadáshoz. Ezúton is szeretném megköszönni az iskolavezetésnek és a Faluház dolgozóinak a segítő közreműködést.

Rákócziújfalu, 2024. 12. 30.

Dr. Mihalcsóné Geszti Anikó                                                                                                                programfelelős